Viva Espana

A sztereotípia fogalmát a társadalomtudományokban egy amerikai újságíró, Walter Lippmann alkalmazta először. A sztereotípia nem más, mint egy szociális csoportról alkotott szóbeli vagy képi elképzelés. A sztereotípia logikailag ítéletként jelentkezik.

Két roppant meghatározó elképzelést - vagy mondjuk úgy: sztereotípiát – szoktak emlegetni a mai döntő válogatottjaival kapcsolatban. Igazából eldönthetetlen, hogy melyik állja meg jobban a helyét, mert mindkettő a futball alapigazságává vált a hosszú évek során. Olyannyira, hogy az egyszerű futballszurkoló is tudja, a német válogatott sorsolása általában könnyű, hovatovább szerencsés. Nagyon szerencsés. Az ítélet ezúttal igaznak bizonyult, mert a német csapat az Európa-bajnokságok történetének egyik leggyengébb csoportjába kapott besorolást. Az már a csapat valódi erejét mutatja, hogy még így is megcsapta őket a kiesés szele. De tegyük a szívünkre a kezünket és válaszoljuk meg azt, hogy nem Fortuna kegyeltje-e az a válogatott, amelyik az osztrákok ellen játszhat ki-ki mérkőzést, miközben a svédek az oroszokat, az olaszok a franciákat és a törökök a cseheket aprítják oda-vissza. A sógorok elleni bravúrt követően jöttek a mindenkit megtévesztő portugálok, akik gyakorlatilag csak azért számítottak végső diadalra esélyesnek, mert nevek alapján még Nuno Gomeszel, Ricardo kapussal és Paulo Ferreirával soraikban is kiemelkedtek az első két csoport nyolc válogatottja közül.

Köszönjük meg Platininek, hogy 2008-ra sikerült átverekednie azt a nagyszerű ötletét, hogy a döntőig elszeparálja egymástól a két ágat, így nem orosz-német és spanyol-török összecsapással gazdagodott az EB történelem. Pedig, ha az oroszoknak lett volna még egy találkozójuk, akkor a döntőben talán nem mindenáron ugyanazt a mérkőzést szerették volna lejátszani, amibe már az első alkalommal beletört a bicskájuk. Meg aztán eső nélkül is megnéztük volna a támadófoci ünnepét. Persze nem is a németekről beszélnénk, ha az elődöntőben nem egy 13 főre olvadt, legjobbjait vesztett csapat ellen kell továbbjutniuk. Elvégre már Ivica Olic és Nuno Gomes is kitolt velük, így nem szégyen egy ima Fortunához, hogy a pályafutása második tetőpontján futballozó csapatkapitány, Nihat már Spanyolországból figyelje az elődöntőt. Az egészben az a szép, hogy még így is necces volt, de azt azért mindenki sejtette, hogy a németek nem veszíthetnek. Elvégre ők a szerencse kegyeltjei. Fociban.

Létezik azonban a egy - németeket övezőnél is - fontosabb sztereotípia, amelyik a spanyol összeomlásról szól, hiszen mindenki tudja, hogy a spanyolok csoportmeccsen jók, de az egyenes kiesésben - enyhén szólva - kihívásokkal küszködnek. Valószínűleg ez az ítélet már megdőlt ezen az Európa bajnokságon, de hogy teljesen biztosak legyünk benne, ma este a négylevelű lóhere formációban fellépő, bőrgatyás német focistákat is meg kell tanítani a flamenco szépségeire. Egyszerűen ez kell a bizonyossághoz. Hiába vannak olyan játékosaink, akik összeomlás és kétségbeesés helyett belekiabálnak az oroszlán pofájába is. Aki emlékszik, hogy a Milan elleni BL mérkőzésen Fabregas mennyire összeomlott a teher alatt, aki tudja, hogy Torres már tizenkilenc éves korában az Atlético csapatkapitánya volt, aki felidézi Senna Buffonnak lőtt büntetőjét, aki ismeri David Villa kegyetlen játékstílusát, aki látta már Casillast védeni, az mind tudja, hogy ez most nem az a spanyol válogatott. Kikaphat, de nem az összeomlás miatt.

Nem is Raúl hiánya miatt. A spanyol válogatott egy ismert szisztémában játszik. A kezdőcsapatot még mi is ki tudtuk találni. Taktikai meglepetés gyakorlatilag elképzelhetetlen, mivel nem a játékosokhoz van kidolgozva a taktika, hanem a taktikához vannak válogatva a játékosok. Ennek köszönhetően még az is előfordulhatott, hogy a görögök ellen kiálló cserecsapatban mindenki a helyén játsszon. Valljuk be a kényszerposztok hiánya nagy luxus a mai fociban, ezért még az olyan meg nem értett döntések, mint Fabregas kispadozása is teljesen indokolt. Persze ennek a kiszámítható sémának köszönhetően nehéz is „szakérteni” a csapatot, így visszatérő motívumként rendszeresen a Raúlt (és Fabrages mellőzését) emlegetik.

Esélyeket nem latolgatunk, megtették helyettünk a fogadóirodák. A spanyol győzelem jóval kevesebbet fizet. Mindössze azt mondjuk, hogy győzzön a jobb! Mert mindenki tudja, hogy a spanyolok a jobbak, míg a németek főleg szerencsések.