Oroszok balra el. Ezzel megvolnánk, természetesen a La Furia nyújtotta a legjobb produkciót az EB nyitókörében – ki várt mást. David Villa 120 kiló daccal a meze alatt lépett pályára és nem átallotta leverni a szezon porát a derék orosz elvtársakon, önjelölt csikósként terelve be a futottak még feliratú karámba a setét lovat. Ma estére Torres öltötte fel a fegyverhordozó jelmezét, a kubikus munka nagy részét magára vállalta, és mikor már nyolc, mélyen ülő uráli szempár meredt az arcába, akkor a spanyolok megjátszották Villát. Először, másodszor, harmadszor – a három pont elkelt.
Hátul Casillas pont annyira volt magabiztos, mint az elmúlt hét évben mindig (a Leverkusen elleni döntőt tekintjük a nulla kilométerkőnek), pedig a vehemens ruszkik többször is földbe kívánták döngölni, de a kisportolt szervezet regeneratív ereje ellen nincs kádencia. Ki kell emelni Puyol sallangmentes lomotolását, viszont meg kell fednünk Sergio Ramost, aki sokszor a madridi korzóra képzelte magát, ahol mindenki csak arra vár, hogy a lába elé térdeljen és szeresse. No, itt nem. Adós maradt a felfutásokkal és rendre besértődött, hogy a szemét ruszkik mellett nem tud kedvére cselezgetni.
A komplett középpálya kitett magáért és Aragones elképzelése is bevált, azaz a spanyol válogatott leszoktatta magát arról, hogy 128 passzal araszoljon a tizenhatosig. Az új fegyver, hogy a csatár-középpálya szekció között jól látható térközt alakítanak ki, ahová egyénileg robbannak be a játékosok, hogy aztán meredek kiugratásokkal küldjék rohamra a két pengeéles csatárt, vagy ha erre nincs mód, akkor első szándékból tüzeljenek. Villa mesterhármasával jelezte igényét az EB gólkirályi címére, és most senkit sem érdekel, hogy anno az ukránok ellen pont így nyitották a tornát.
Az oroszokat a masszív verés ellenére sem írnánk le, ámbár jól láthatóan megzavarodnak ha nem tudnak a bezsigerelt háromszögeléssel előre jutni, márpedig a csapat geometriai alakzata erre nem mindig kínál lehetőséget.
Fél szemmel követjük a nézhetetlen görög-svéd labda abúzálást, sikerrel próbálják megoldani a kör gömb négyszögesítését. Köszönjük, ez minket csak további dévaj jókedvvel tölt el. Folyjon hát a jófajta Gran Reserva, a káráló asszonyt itassuk sangríával, miközben a spanyolok nagyságát zengjük a háztartás összes torkából.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.11. 01:00:23
Tényleg jók voltak a spanyolok, de a gondok általában az egyenes kieséses körben jönnek elő. És aholand, olasz, francia, román kvartett bármelyik csapata okozhat jelentős fejtörést a hortolézai bölcsnek!
Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.11. 11:54:48
Sajnos, borzalmasan kísért a két évvel ezelőtti VB réme, már csak ezért is fohászkodjunk, hogy a franciák kizúgjanak a csoportkörből.
:-)
gonzálesz 2008.06.11. 17:35:32