Mondják, hogy az oroszok a holland receptre íródott totális futballt játsszák, de hát azt is mondják, hogy Mátyás király román volt. Kicsit megkapargattuk az orosz futball mézédes cukormázát, most elmondjuk, mit leltünk alatta. Igen, spanyol baszk zsenialitást.

Kezdjük azzal, hogy orosz futball, mint olyan, gyakorlatilag nem is létezik, amiről beszélünk, az ukrán futball iskola, aki pedig ezt művészi szintre emelte, az nem más, mint prof.-doktor- habilis-cárimperátor Valerij Lobanovszkij, MBA. Viszont ha még tovább áskálódunk, akkor a gép egyszer csak kidobja Boris Arkadiev nevét.

1899-ben született Szentpéterváron, ami a történet szempontjából azért fontos, mert a futball a kikötővároson keresztül gyűrűzött be a Szovjetunióba, a kórság terjesztői pediglen angol tengerészek voltak, így Arkadiev az elsők között láthatta az isteni játékot.

A forradalom után tette át székhelyét Moszkvába, ahol vívást oktatott a Mikhail Frunze katonai akadémián. Később, mikor a Dinamo Moszkva edzője lett, megpróbálta átültetni a vívásban is alkalmazott véd-visszavág (parád-riposzt) elvet a futballra is, ebből lesz ugye a kontrajáték. És akkor jöjjön a lényeg.

1937-ben, egy évvel a szovjet labdarúgó bajnokság beüzemelése után, a baszk tartományi válogatott tartott hosszabb túrát muszkaföldön (így emelvén fel hangjukat a spanyol polgárháború kapcsán), és módszeresen ronggyá verte a hazai csapatokat, akik borzasztó elszigeteltségükben igencsak le voltak maradva a nemzetközi futball irányzataitól. 

Arkadiev felismerte, hogy az addig játszott 2-3-5 rendszer turbósításra szorul, mert ez így nem állapot, és akkoriban teljesen rendhagyó módon elkezdte két-három órás taktikai, elméleti továbbképzéssel terhelni fiait. Öt évvel később, a Dinamo szigetországi portyára vállalkozott (passovotchka tour), és ugyanaz a csapat, amelyik tátott szájjal asszisztált a baszkok jutalomjátékához, most három-hármat játszott a Chelsea-vel, négy-háromra letolta a Stanley Matthews, Stan Mortensen és Joe Bacuzzi támogatását élvező Arsenalt, kettő-kettő a Rangers ellen, végül tíz-egyes alázás a Cardiff City-vel szemben. Hm. Ekkorra egyébként már a teljes szovjet bajnokság megpróbált átállni az ő rendszerére.

1946-ban megírta a Futball taktikája c. könyvét, mely a kelet-európai edzők bibliaként tartanak számon, az Arkadiev-stílus pedig maga a szovjet stílus lett, melynek lényege, hogy a négy támadó feladattal bíró játékos közé, akik hosszanti irányban vezetik a rohamokat, beépített egy ötödik, teljesen kötetlen szerepkörrel bíró tagot, aki viszont csak keresztben mozgott a pályán. Ha elképzeljük a négy vonalban lévő támadó között felbukkanó ötödik pontot, máris megkapjuk a stílus velejét képező háromszöget.

Arkadiev, Lobanovszkij, Hiddink – még ma is a spanyol baszk viaszon rágódnak.