Ezt elsősorban a nyögve-nyelős olasz továbbjutásról fantáziáló blogger kollégának üzenjük, de van még velő a tarsolyunkban.  Ma minden nekünk dolgozik, elsősorban ugye az ellenfél.  Nehézsúlyú érvekkel szőnyegbombázzuk a szárba szökkenő illúziókat.

Fejre mért egyenesek
Oda sújtunk, ahol a legjobban fáj. Meztelen a király és botrány a fővárosban - az olasz válogatott aka rettenetes squadra azzura nem bír 1 azaz egy darab középső védőt felmutatni, Chiellinit majd értesítjük, ráadásul Materazzi és Zambrotta fertelmes szezont futott. A többiek között lévő generációs rés szakadék a pályán is visszaköszön, legutóbb például három holland gól formájában. Mi sem adhatjuk alább.

Jöjjön a belharc
Ahogy a Milánnál elcsúsztak a generációváltással kezitcsókolom, úgy a válogatottban is, és ez nemcsak amiatt igaz, mert Donadoni képes volt velük kezdeni a középpályán. Mondjuk, ezzel most pont mákjuk lesz a divatguruknak, mert sem Gattuso, sem Pirlo nem játszhat majd – innentől kezdve az a helyzet, hogy minél többen maradnak ki a rómaiak közül, annál jobb nekünk. No, nem mintha az idén múmiává aszalódott szekciótól annyira tartanánk, de nyugodtabbak vagyunk, ha legalább Ambrosini a kezdőben rontja a levegőt.

Készüljünk tehát arra, hogy a négy védő (?) előtt De Rossi és Ambró kelebólál majd, előbbit ráadásul gyakran elviszi majd előre a szíve – szarvashiba. Camoranesi, Perrotta, Cassano felhozatallal számolunk, de a CPC max. drogban ütős. A meg nem értett zseni oldalán természetesen átjáróházat fogunk berendezni, Perrotta veszélytelen jószág, viszont Camo rajzolja a beadásokat és Toni lófejét nem nehéz eltalálni, de majd senor Capdevila rendezi az ügyet. Nem mellékesen ebből a szekcióból komoly esély mutatkozik két kiállításra is, Cassano a sporira, Mauro pedig minden élőlényre veszélyes lehet, különösen, hogy hamar el fogja unni a labdakergetést, az ugyanis nálunk lesz.

Pöröly csattan a lengőbordán
Zselé, művér, egyéb színpadi kellékek nem hiányoznak a kapitány kufferéből, ez eddig rendben. Annál nagyobb hiba volt Inzaghit otthon hagyni. A tagból süt valami alapvető balsors, sose lehet tudni merre bikázzon az ember, hogy aztán ne elé pattanjon. Egy gonddal kevesebb.

Megelőző jobbos
Most jön az a rész, hogy az olaszok mindig szarul kezdik a tornát, de aztán felszívják magukat, meg Rossi, meg hűű, a spanyolok meg akkor vannak elemükben, mikor váratlanul ki kell esni a nyolc között. Mi több, eddig minden csoportelső kiesett, azok meg aztán főleg hejj de kiestek, aki pihentették a legjobbjaikat.

Erről annyit, hogy mi konstans pihentetjük a legjobbunkat (Cesc), Aragones két lábbal tiporja a dogmákat, 19 meccse tart a veretlenség, ez a spanyol generáció még harsogóan fiatal, részben külföldön szocializálódott és legalább annyira tele a tökük ezzel a lemezzel, mint nekünk az alberflórizással.

Tétmeccsen 88 éve nem nyertünk az olaszok ellen. Nem tudni, ennek aztán miféle relevanciája van az esti meccshez, hasonló színvonalra aljasodva csak annyit mondunk: minden sorozat megszakad egyszer, sőt, bedobjuk a braziloknak meg mi (HUN) vagyunk a mumusai trükköt is.

A cséphadaró taktika
Ezt az olasz válogatottat szét kell rohanni. Űzni hajtani a bizonytalan védelmet, szusszanás nélkül darálni a fogásba, taktikai faultok mentsvárába menekülő területvédő bagázst, minden alkalmat megragadni az egy-egyezésre, lőni-lőni-kiugratni. Szét kell zilálni a meccset párok csatájára, mert ha körbeadogatjuk a tizenhatost, ha az olaszokra várunk, hogy történjen valami, ha nekiállunk csapatszellemben mérkőzni, akkor valószínűleg elvesztünk.